Kossuth-díjas, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett építész életműve összefügg büszkén vállalt pécsi mivoltával, életének alapélményétől és a város fejlesztésétől. A hely szellemének megjelenítése történetes megjelenítése, a közösség számára átélhető, expresszív bemutatása alapelemei építészetének, környezetalakításának.
A nemzetközi szakma által is jegyzett műveit formai játékosság, expresszív, olykor ironikus koncepciók jellemzik. Házaiban a hely inspirálta történeti formák hagyománya új élettel telítődik. Az organikus építészet számára munkamódszer, egyben viselkedésforma és filozófia: érzékenyen igazodik a környezethez, térben és időben a történeti élő szövethez, amelynek fejlődése, anatómiája van. Törekvése, hogy a környezethez való illeszkedés révén annak elemeiből merítve új értéket hozzon létre szuverén alkotás formájában. Dévényi Sándor életművében az épületekkel egyenrangú feladatként jelennek meg a városi terek: a pécsi Színház tér, a Jókai tér, az Aradi vértanúk sétánya, vagy a budapesti Nagymező utca egy szakasza, a Rákóczi híd gyalogosfeljárója, a Szent Gellért tér és a Fővám tér. A családi ház léptékű munkáival is iskolát teremtő építész különleges feladatokban is kibontakozhatott, részt vett a lágymányosi Rákóczi híd építészeti tervezésében, valamint a Budapest EXPO '96 beépítési, arculat- és épülettervezésében. Jelentős alkotása a 2009-ben befejezett kékesdi Szent Mihály-templom.
Dévényi Sándor élete több síkon zajlik: az építészet mellett az első szabad választásokat követően Pécs város képviselő-testületének nyolc évig független tagja, a város építészeti bizottságának tanácsadója volt. Civil kezdeményezéseket éltetett, példa erre az általa elnökölt Aradi Vértanúk Szobrai Alapítvány.
Munkássága kiterjedt az építészeten, a házak építésén túl a közösségépítésre is. Alapító tagja volt az 1989- ben megalakult Kós Károly Egyesülésnek, amely szakmai és általános ismertségnek és elismertségnek örvend, 2009-től a szervezet igazgatója. A Kós Károly Egyesülés alapító tagja, 2009-től igazgatója. A Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki és Informatikai Karának egyetemi tanára, a magyar organikus építészet gyakorlatát, megismertetését és oktatását végző Vándoriskola mestere. 1994-ben úttörő szerepet vállal a Magyar Építész Kamara megalapításában és elnökségi munkájába. 2014-2017 között a Magyar Művészeti Akadémia alelnöke, az 2013-tól az Országépítő folyóirat főszerkesztője. Tagja a Baranya és Tolna Vármegye, a Pécs, a Budapest Hegyvidék és az Országos Építészeti Tervtanácsnak. 2023-tól a Magyar Művészeti Akadémia pécsi regionális csoportjának elnöke, szervezi, lelkesíti a Baranya, Tolna, Zala és Vas vármegye művészeit, segít munkásságukat megismertetni a helyi és országos közösségekkel.
Kimagasló építészeti munkássága, közösségépítése, országunkat gazdagító maradandó életművéért Kós Károly életműdíjat adományozunk.